Egy alkalommal, amikor Jézus tanított, ezt mondta a tömegnek: „Óvakodjatok az írástudóktól, akik szívesen járnak hosszú köntösben, és szeretik, ha nyilvános tereken köszöntik őket. Örömest elfoglalják a zsinagógában és a lakomákon a főhelyeket. Felélik az özvegyek házát, és közben színleg nagyokat imádkoznak. Ezért keményebb ítélet vár rájuk.”
Ezután leült szemben a templompersellyel, és figyelte, hogy a nép hogyan dobja a pénzt a perselybe. Sok gazdag sokat dobott be. De egy szegény özvegyasszony is odajött, és csak két fillért dobott be.
Erre Jézus magához hívta tanítványait, és így szólt hozzájuk: „Bizony, mondom nektek, ez a szegény özvegy többet adott mindenkinél, aki csak dobott a perselybe. Mert ők a feleslegükből adakoztak, ez pedig mindent odaadott, amije csak volt, egész vagyonát.”
Mk 12,38-44
Elmélkedés
A mai evangélium első felében Jézus kritikát fogalmaz meg a vallási vezetőkkel, az írástudókkal szemben. Felhívja tanítványai figyelmét képmutató viselkedésükre. Ismerik ugyan a törvényt, de a gyakorlatban nem tartják meg, inkább csak a látszatra törekednek. Szívesen vették, ha az emberek elismerték vallásos buzgóságukat, de ez Jézus megállapítása, értékelése szerint egyáltalán nem volt őszinte. Nem meggyőződésből és főként nem Isten iránti szeretetből fakadnak vallásos cselekedeteik, hanem csupán az emberek tetszését akarják elnyerni. A vallásgyakorlat külsőségekre szorítkozik, a szív és lélek odaadása nélkül. Ők a pénz, a hatalom, a dicsőség szeretetének útját választották.
Ezzel szemben ott van a szegény özvegy, akinek cselekedetét a szövegrészlet második fele írja le.
Ami az írástudókból hiányzik, tudniillik az Isten iránti szeretet és az élet felajánlása, az megmutatkozik az özvegyasszony tettében, aki egész megmaradt vagyonát a templom perselyébe dobja. Vagyonnak ugyan túlzás nevezni a csekély összegű adományt, de az özvegynek valóban ez volt mindene. Tettével Istenre bízza magát, egész életét. Jézus nem csupán az ő cselekedetét veszi észre, hanem felismeri a mögötte húzódó szándékot is, amely a nagylelkűség és az igaz vallásosság jele az ő szemében. Mindent odaadni Istennek, az ő szeretetére és gondviselésére bízni az életet, ez a vallásosság lényege.
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Urunk, Jézus Krisztus! Az Eucharisztia ünneplésén, a szentmisén való jelenlétünk alkalmat ad arra, hogy részesedjünk a te áldozatodból és feltámadásodból. A szentáldozás által közösségre lépünk, egyesülünk veled, ugyanakkor lelki közösségre lépünk embertársainkkal is, mert mindannyian az egy kenyérből, a te szent testedből részesülünk. Hisszük, hogy ha a te szent testeddel táplálkozunk, eljuthatunk az örök életre.
Horváth István Sándor (Ph 88)
