Abban az időben egy leprás jött Jézushoz. Térdre borult előtte, és így kérlelte: „Ha akarod, te meg tudsz tisztítani engem!” Jézusnak megesett rajta a szíve. Kinyújtotta kezét, megérintette, és azt mondta neki: „Akarom! Tisztulj meg” Erre rögtön elmúlt a leprája, és megtisztult. Jézus szigorúan ráparancsolt, és mindjárt elküldte ezekkel a szavakkal: „Vigyázz, ne szólj erről senkinek egy szót sem, hanem menj, mutasd meg magadat a papnak, és tisztulásodért mutasd be a Mózes rendelte áldozatot, bizonyságul nekik”. Ám az, alighogy elment, mindenfelé hirdetni és híresztelni kezdte a dolgot. Emiatt Jézus nem mehetett többé nyilvánosan a városba, inkább kint, elhagyatott helyeken tartózkodott. Mégis mindenünnen özönlöttek hozzá az emberek.
Mk 1,40-45
Elmélkedés
Gyógyító érintés
Az evangéliumi történet megértéséhez tudnunk kell, hogy a lepra egy súlyos bőrbetegség, amely a bibliai időkben gyógyíthatatlan volt. Mondhatjuk, hogy ez egy kirekesztő betegség abban az értelemben, hogy a leprában szenvedőket kirekesztették, kizárták a társadalmi életből, a közösség tevékenységeiből, még az istentiszteleteken sem vehettek részt. Ez természetesen nem a leprások iránti ellenszenvből vagy gyűlöletből fakadt, hanem abból, hogy egyszerűen nem láttak más lehetőséget a betegség terjedésének megakadályozására. A hatékony gyógyszerek és gyógymódok hiánya miatt a leprások nem érintkezhettek az egészségesekkel, ezért a településektől távolabb éltek. Mivel az élet védelme mindenkor elsődleges szempont, ezért a leprások kizárását és elkülönítését szent kötelességnek tartották, mert ez volt az egyetlen módja annak, hogy megvédjék a közösséget a halálos fertőzéstől. A leprás beteg tisztátalannak számított, ezért a vallási eseményeken sem vehettek részt. Ha valaki mégis meggyógyult a betegségből, a mózesi törvények szerint a pap állapította meg tisztulását, ő nyilvánította őt gyógyultnak, s ezzel visszatérhetett a társadalmi és a vallási közösségbe.
A történet azzal indul, hogy egy leprás jön Jézushoz. Bizonyára egészen közel jött hozzá és úgy borult le előtte. A leprás is és Jézus is jól tudta, hogy ez a közeledés nem megengedett. A leprás is bátor volt, hogy megszegte a törvényi előírásokat és Jézus is, mert megengedte, hogy a közelébe jöjjön a beteg. Ugyanakkor a leprás részben tiszteletben tartja a törvényt, mert nem kéri Jézustól, hogy érintse meg őt. Jól tudjuk, hogy más esetekben Jézus megérinti a beteget, a beteg testrészt és ez eredményezi a gyógyulást, de a leprás nem kér ilyet. A leprás azt kéri, hogy az Úr egyszerűen csak az akaratával gyógyítsa meg őt. Ezért mondja: „Ha akarod, te meg tudsz tisztítani engem!” Talán azt is gondolja, hogy ha Jézus meg tudja őt gyógyítani, akkor biztosan kitalálja majd annak módját is, hogy érintés nélkül adja át gyógyító erejét, nincs szükség arra, hogy megérintse őt. A kérésnek ez a formája egyértelműen jelzi, hogy a beteg feltétlenül hisz Jézus gyógyító hatalmában.
A történet érdekes mozzanata, hogy Jézus mégis megérinti a leprást. Meg tudta volna gyógyítani akaratával vagy a szavával, de ő meg akarta érinteni ezt a beteget. Nem húzódik el tőle utálattal vagy félelemből, és nem tart attól sem, hogy elkapja a betegséget. A törvényi előírásokkal, az érintkezés tiltásával sem törődik, hanem érintésével közvetíti neki az irgalmat és a gyógyulást.
Egy kis magyarázatra szorul még Jézus tiltó parancsa. Ezt mondja az immár gyógyult embernek: „Vigyázz, ne szólj erről senkinek egy szót sem!” Azért kéri ezt, hogy az emberek ne tudják meg, hogy találkozásuk, érintkezésük miatt Jézus is tisztátalanná vált, s emiatt nem mehetett a városokba, emberek közé. A leprás persze nem foglalkozik a tiltással, ami érthető is, hiszen miért ne mondaná el nagy lelkesedéssel mindenkinek, hogy meggyógyult és kinek köszönheti egészségét. És itt jön a történet újabb fordulata: bár az emberek tudomást szereznek róla, hogy Jézussal nem lehet egy ideig érintkezni, mégis keresik őt, mindenhonnan jönnek hozzá az emberek.
A gyógyítás jelzi Jézus küldetésének célját: „Azért jöttem, hogy életük legyen és bőségben legyen” (Jn 10,10). Ez a cél vezessen minket is keresztény küldetésünkben!
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Urunk, Istenünk! A bűn elszakít bennünket tőled és az Egyház közösségétől. A bűnöktől való szabadulást egyedül te adhatod meg nekünk. Lelkünk bűneitől nem szabadulhatunk meg saját erőnkből. Ha bűnbánatot tartunk és a szentgyónásban megvalljuk bűneinket, ez a cselekedet annak a kifejezése, hogy szeretnénk helyreállítani a megsértett kapcsolatot veled, a mi irgalmas Atyánkkal és az Egyház közösségével. Amikor bocsánatot nyerünk vétkeinkre, te visszafogadsz bennünket a szeretet közösségébe. Urunk, megvalljuk bűneinket, és alázattal fordulunk hozzád: bocsáss meg nekünk!
Horváth István Sándor (Ph 88)
