Egyszer, amikor az Úr szombaton vetések között járt, tanítványai útközben tépdesni kezdték a kalászokat. Ezért a farizeusok megszólították: „Nézd, olyat tesznek szombaton, amit nem szabad!” Jézus ezt felelte nekik: „Sohasem olvastátok, mit tett Dávid, amikor társaival együtt nélkülözött és éhezett? Abjatár főpap idejében bement az Isten házába, és megette a megszentelt kenyereket, és adott belőle társainak is, pedig ezeket a kenyereket csak a papoknak volt szabad megenniük.” Majd ezt mondta nekik: „A szombat van az emberért, nem az ember a szombatért. Azért az Emberfia ura a szombatnak is.”
Mk 2,23-28
Elmélkedés
Jézus tanítása és cselekedetei a törvényértelmezés és a vallásgyakorlat megújítását célozzák. A Mózes korából származó törvény, amelynek foglalata a tízparancsolat, évszázadokon keresztül szabályozta a zsidó emberek vallási és társadalmi életét. Ez idő alatt azonban a törvények eredeti isteni szándéka az emberi értelmezések vagy pontosabban félreértelmezések miatt eltorzult. Ennek példáját látjuk a mai evangéliumban, amikor a farizeusok munkának, tehát szombaton tiltott tevékenységnek minősítik azt, hogy Jézus tanítványai néhány kalászt leszednek és megesznek. A kalászok letépése ugyanis az ő szemükben aratásnak minősül. Értelmezésüket Jézus túlzónak tartja, ezért védelmébe veszi tanítványait, utalva a szombati nyugalom lényegére.
A farizeusok meg akarják mutatni, hogy mennyire fontos számukra a szombati nyugalomra vonatkozó törvények és előírások pontos megtartása. A törvény betűjét fontosabbnak tartották, mint az emberi szükséget, jelen esetben az éhséget. Jézusnak nem az a baja, hogy a farizeusok tisztelik a törvényt, hanem az, hogy valójában nem ismerik Istent, aki a törvényt adta, mégpedig az emberek javára. Jézus világossá teszi, hogy nem a külső formák megtartása a lényeg, hanem az emberi szív szándéka.
Isten parancsainak megtartása akkor válik a javamra, ha azt Isten iránti szeretetből teszem.
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Uram, Jézusom! Hiszem, hogy te vagy az élő víz forrása. Hiszem, hogy te vagy a világ Üdvözítője. Hiszem, hogy a te tanításod az örök életre vezető út. Lelkem szomjazik az élő vízre, az élő hitre. Ébressz bennem szomjúságot a te igazságod iránt! Ébressz bennem vágyat az örök élet iránt! A te szavadban felismerem az örök élet, az üdvösség tanítását. Add nekem az élő vizet, amely csillapítja szívem és lelkem szomjúságát!
Horváth István Sándor (Ph 88)
