Abban az időben Keresztelő János ezt hirdette: „Aki utánam jön, hatalmasabb nálam. Arra sem vagyok méltó, hogy lehajoljak és megoldjam a saruszíját. Én vízzel keresztellek titeket, ő pedig Szentlélekkel keresztel majd meg benneteket!” Ezekben a napokban történt, hogy eljött Jézus a galileai Názáretből, és megkeresztelkedett Jánosnál a Jordánban. És mindjárt, amint feljött a vízből, látta, hogy megnyílik az ég, és a Lélek, mint egy galamb, leszáll rá. Az égből pedig szózat hallatszott: „Te vagy az én szeretett Fiam, benned kedvem telik!”
Mk 1,7-11
Elmélkedés
Lelki megtisztulás
Szent Márk evangélista egészen röviden emlékezik meg Jézus megkeresztelkedéséről. Az esemény nem Jézus kisgyermekkorában történt, ahogy manapság a legtöbb esetben nem sokkal a születés után történik a keresztség kiszolgáltatása, hanem Jézus nyilvános működésének kezdetén, aki ekkor mintegy 30 esztendős. A keresztség alámerítést, alámerülést jelent, amely nem csak testi, hanem lelki megtisztulást eredményez. Jézus esetében és a későbbi korokban a keresztény hitre térők esetében a vízbe merülés és a vízből történő felemelkedés volt a keresztség formája, amelyet napjainkra a vízzel való háromszori leöntés gyakorlata vett át. A keresztséggel kapcsolatban érdemes megkülönböztetéseket tennünk, mert nem minden keresztség jelenti ugyanazt.
Elsőként nézzük János keresztségét. Ő volt az Úr Jézus előfutára, akit mi Keresztelő János néven emlegetünk. János a pusztában élt és a Jordán folyóban keresztelte meg az embereket. Márk evangélista így írja le tevékenységét: „Kiment hozzá Júdea egész vidéke és a jeruzsálemiek mindnyájan. Megkeresztelte őket a Jordán folyóban, miután megvallották bűneiket” (Mk 1,5). Munkáját egyébként nem csak az evangéliumok örökítették meg, hanem az ókor egyik legnagyobb történetírója Josephus Flavius is megemlékezik róla a zsidók története művében. Az evangéliumok tanúsága szerint János keresztsége egyértelműen a bűnbánat, a vezeklés, a megtérés jele. János az őt felkeresők számára hangsúlyozza, hogy a külső megtisztulással együtt jár a benső megtisztulás is, azaz a bűnbánat gyümölcsét kell teremnie mindenkinek. A Keresztelő kiemeli továbbá, hogy amit ő tesz, csak az első lépés: „Én a bűnbánat jeléül csak vízzel keresztellek titeket. De az, aki utánam jön, hatalmasabb nálam. Arra sem vagyok méltó, hogy saruit hordozzam. Ő Szentlélekkel és tűzzel fog megkeresztelni titeket” (Mt 3,11 és Mk 1,7-8).
Lényeges kiemelnünk, hogy amikor Jézus megkeresztelkedik Jánosnál, akkor az ő esetében nem a bűnbánat jeléről van szó, hanem arról, hogy sorsközösséget vállal a bűnös emberekkel. A mi Urunknak ugyanis nincs szüksége bűnbánatra, hiszen neki, a szent Istennek nincs egyetlen bűne sem. Márk evangélista nem tér ki arra, hogy János értetlenül fogadja, hogy Jézus meg akar keresztelkedni nála (vö. Mt 3,13-15), mert az esemény leírásánál őt az a szempont vezeti elsősorban, hogy bemutassa a mennyei Atya vallomását: „Te vagy az én szeretett Fiam, benned kedvem telik!”
Szót kell még ejtenünk a Szentlélek keresztségéről, amelyet napjainkban gyakran emlegetnek a katolikus megújulási mozgalmak. Ez a fogalom azt jelenti, hogy megtapasztaljuk azt, hogy Isten szeretete kiárad szívünkbe és ez egészen átformálja személyiségünket, átalakítja életünket, élővé teszi azt a kegyelmet, amelyet a keresztségben, a bérmálásban és az Oltáriszentségben kapunk. A Szentlélek-keresztség arra is utal, hogy nem elégszünk meg önmagunk átalakulásával, hanem elindulunk a tanúságtétel útján, az evangélium hirdetésének útján, miként az apostolok is ezt tették az első pünkösd napján, amikor eltöltötte őket a Szentlélek. A Szentlélek-keresztség további jellemzője, hogy szorosabban összekapcsol minket az Egyházzal, a krisztusi közösséggel, és megláttatja velünk, hogy mi a feladatunk ebben a közösségben.
Ma, Jézus megkeresztelkedésének ünnepén éljük át újra azt az örömet, hogy Isten gyermekei vagyunk! Szálljon le ránk is a Szentlélek, hogy tanúságtevő keresztények legyünk!
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Urunk, Jézus Krisztus! A mai ünnep emlékeztet minket az Egyház és minden megkeresztelt ember sajátos küldetésére. Arra a küldetésre, amely a te mennybemeneteledkor mondott parancsodból fakad: „Menjetek tehát, és tegyetek tanítványommá minden népet. Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében” (Mt 28,19). A mi környezetünkben is élnek olyanok, akik nincsenek megkeresztelve. Nem ismerik Istent, de bizonyára jószándék van a szívükben. Adj nekünk erőt, hogy segítsük őket elindulni a hit útján! Adj nekünk bátorságot annak megvallására, hogy semmi sincs nagyobb ebben a világban, mint megismerni téged és semmi nem adhat nagyobb boldogságot az embernek, mint hozzád tartozni.
Horváth István Sándor (Ph 88)
