Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Melyiktek mondja béresének vagy bojtárjának, amikor a mezőről hazajön: „Gyere ide tüstént, és ülj asztalhoz.” Nem ezt mondja-e inkább: „Készíts nekem vacsorát, övezd fel magadat, és szolgálj ki, amíg eszem és iszom! Aztán majd ehetsz és ihatsz te is?” S talán megköszöni a szolgának, hogy teljesítette parancsait? Így ti is, amikor megteszitek, amit parancsoltak nektek, mondjátok: haszontalan szolgák vagyunk, hiszen csak azt tettük, ami a kötelességünk volt.
Lk 17,7-10
Elmélkedés
Jézus szavai a mai evangéliumban a szolgálatra, a szolgáló lelkület fontosságára emlékeztetnek bennünket. Munkánkért fizetséget várunk, ez egészen természetes elvárás. Jó cselekedeteinkért elismerést, jutalmat várunk, ez egészen természetes emberi igény. A szolgálat kilép a viszonzás köréből, legalábbis az önzetlenül, nagylelkűen végzett szolgálat, tegyük azt Isten kedvéért és az ő dicsőségére, vagy embertársaink javára.
Szolgálatnak vagy szolgaságnak azt nevezzük, amikor egy alárendelt személy ura rendelkezésére áll bizonyos feladatok elvégzésében. Ha ez nem megfelelő ellenszolgáltatás fejében történik, hanem valaki kihasználja a másikat, akkor ez megalázó, emberhez méltatlan szolgaság, rabszolgaság. Tágabb értelemben más emberek javára vagy érdekében végzett munkát nevezünk szolgálatnak, amelynél már nincs a személyek között semmiféle különbség. Ebben az esetben nem megalázó a szolgálat, hanem nagylelkű, nemes lelkű cselekedet a szolgáló személy részéről. Az ilyen értelemben vett szolgálat a legtöbb esetben anyagi ellenszolgáltatás nélkül, szívességből történik.
A kötelességét teljesítő szolga példája az Istennel való helyes kapcsolatra, viszonyra nevel. Soha nem mondhatjuk azt, hogy Isten bármivel is tartozik nekünk. Istennek szolgálni szabadságot és méltóságot jelent.
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Jóságos Istenem, hálás szível köszönöm neked mindazt, amivel mindennap elhalmozol jóságodból, köszönök mindent azok helyett és nevében is, akik ezt nem teszik meg. Édes Jézusom, határtalan jóság! Milyen sokat tettél azért, hogy az emberek viszontszeressenek. Miként lehetséges mégis, hogy sokan nem szeretnek téged? Szent kegyelmeddel elhatározom, hogy amennyire csak képes vagyok, szeretlek téged mindenekfelett!
Horváth István Sándor (Ph 88)
