napi evangelium

Abban az időben Jézus ezt a példabeszédet mondta tanítványainak: „Egy gazdag ember előtt bevádolták intézőjét, hogy eltékozolja ura vagyonát. Erre ő magához hívatta és így szólt hozzá: Mit hallok rólad? Adj számot gazdálkodásodról, mert nem maradhatsz tovább intézőm. Az intéző így gondolkodott magában: Mitévő legyek, ha uram elveszi tőlem az intézőséget? Kapálni nem tudok, koldulni szégyellek. Tudom már, mit teszek, hogy befogadjanak az emberek házukba, ha gazdám elmozdít az intézőségből. Egyenként magához hívatta tehát urának adósait. Megkérdezte az elsőt: Mennyivel tartozol uramnak? Azt felelte: Száz korsó olajjal. Erre azt mondta neki: Vedd elő adósleveledet, ülj le hamar, és írj ötvenet. Aztán megkérdezett egy másikat: Te mennyivel tartozol? Száz véka búzával – hangzott a válasz. Fogd adósleveledet – mondta neki – és írj nyolcvanat. Az úr megdicsérte a hűtlen intézőt, hogy okosan járt el. Bizony, a világ fiai a maguk módján okosabbak a világosság fiainál.”

Lk 16,1-8

Elmélkedés

Első pillanatban úgy tűnik számunkra, hogy Jézus megdicséri azt az intézőt, aki csalással kárt okozott urának, de ilyen módon barátokat szerzett magának. A dicséret természetesen nem a csalásnak szól, hanem legfeljebb az előrelátásnak. Az intéző ugyanis nehéz helyzetében sem esik kétségbe, hanem előre tekint.

A történetet nehéz helyesen értelmezni, mégpedig éppen a dicséret miatt. Ha az adósságokat rögzítő iratok meghamisításáról van szó a történetben, akkor kétségtelenül csalás történt, ami elítélendő. De az is lehet, hogy nem erről van szó a példabeszédben. Egy szentírástudós felvetette azt a lehetőséget, hogy a hitelező és az adós közti ügyletből az intéző is kaphatott valamennyi jutalékot. Az intéző az úr vagyonát kezelte és az ő megbízásából különféle ügyleteket kötött. Ő tartotta nyilván az adósságokat és gondoskodott annak beszedéséről. Ezért a munkájáért jutalékot kaphatott megbízójától. Ha a történetben szereplő intéző erről a jutalékról, tehát az őt megillető összegről mondott le az adósok javára, és ezért írtak kevesebb mennyiséget az adóslevelekre, akkor semmiféle csalás nem történt. Mivel nem vagyok az ókori hitelezési gyakorlat szakértője, ezért nem tudom, hogy helyes-e ez a feltételezés, de ha igaz, akkor megoldást jelent ahhoz, hogy miért kapott dicséretet az intéző magatartásáért.

A vagyonnak az adja meg az értékét, ha az ember szétosztja azt és segíti vele a szegényeket.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk! Te minden emberre úgy tekintesz, mint gyermekedre, még azokra is, akik önteltségükben nem hisznek benned vagy szembeszállnak veled. A szeretet isteni látásmódot kölcsönöz nekünk és arra indít, hogy a gyűlöletet és a bosszút űzzük ki szívünkből, és legyünk mindig készek a megbocsátásra. Miként te a megbocsátással új lehetőséget adsz a bűnösöknek, ugyanúgy mi is új lehetőséget akarunk adni a szeretet által azoknak, akikben talán pillanatnyilag felülkerekedett a rossz. Istenünk! A te jóságod képes legyőzni az emberi rosszat. Segíts minket, hogy minden emberi igazságtalanságot és gyűlöletet legyőzzünk a szeretet által!

Horváth István Sándor (Ph 88)