Történt egyszer, hogy Jézus éppen befejezte imádságát. Ekkor egyik tanítványa arra kérte: „Uram, taníts meg minket imádkozni, mint ahogy János is tanította imádkozni tanítványait.” Jézus erre így szólt hozzájuk: „Amikor imádkoztok, ezt mondjátok:
Atyánk! Szenteltessék meg a te neved.
Jöjjön el a te országod.
Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma.
Bocsásd meg vétkeinket,
miképpen mi is megbocsátunk minden ellenünk vétőnek.
És ne vígy minket kísértésbe.”
Lk 11,1-4
Elmélkedés
A mai evangéliumban arról olvasunk, hogy a tanítványok imádkozni látják Jézust. Naponta láthatták, hogy Mesterük kissé félrevonul, hogy az Atyával legyen. A tanítványokban felébred a vágy, hogy ők is úgy tudjanak imádkozni, ahogyan Jézus. Ők is olyan kapcsolatban legyenek Istennel, ahogyan Mesterük. Ezért kérik, hogy tanítsa meg őket imádkozni.
Ekkor Jézus a Miatyánk néven ismert imádságot mondja nekik. Ez az ima szemléletváltást hozott az imádkozásban. Jézus ugyanis arra bátorítja tanítványait és minket is, hogy Istenre ne csak úgy tekintsünk, mint az egész világ mindenható urára, hanem mint barátra, családtagra, atyára, a mi Atyánkra, aki szeretettel fordul felénk. Istennek ilyen módon való megszólítása rögtön bensőségesebbé teszi az imádkozást. Ne úgy tekintsünk az imára, mint az Isten és az ember közötti hídra, amely két egymástól távoli világot, az emberi világot és az Isten világát hivatott összekötni. Valójában ugyanis ez a két világ egymáshoz egészen közel van. Jézus szavai szerint Isten gyermekei vagyunk, ő pedig a mi mennyei Atyánk.
Egészen természetes az, hogy gyermeki bizalommal fordulunk Istenhez kéréseinkkel, aki szeretettel figyel ránk és szeretettel gondoskodik földi és örök életünkről egyaránt. Imádságom mindig abból induljon ki, hogy Isten gyermeke vagyok és bátran Atyámnak szólíthatom Istent.
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Jézusunk köszönjük, hogy megmutattad, mit vársz tőlünk. Te többet kívánsz tőlünk, mint elődeinktől. Kemények a szavaid, de csak hálát adhatunk nagy bizalmadért, mert parancsaid értünk, és nem ellenünk szólnak. Előtted kedvesebb a megbocsátás az oltárra helyezett áldozatnál, az igaz szó az esküvésnél. Segíts csírájában elfojtani a rosszat, segíts nem elnézőnek lennünk magunkkal szemben. Kemény a szavad, de hiszem, hogy jobb nekem bármely tagomat elveszteni, saját akaratomról egészen lemondani, ha az akadályoz az örök élet felé!
Horváth István Sándor (Ph 88)
