(Máté 18,15-20)
Jézus korának emberei semmivel sem voltak jobbak, mint a ma élők. Csupán lehetőségeik voltak szerényebbek. S a mai ember lényegében semmivel sem rosszabb, mint a Jézus korabeliek, akik között voltak törvénytisztelők, előírásokhoz kínosan ragaszkodók, de voltak szép számban, akikből ugyanúgy hiányzott az emberség, egymás elfogadása, akárcsak a ma élőkből.
„A törvény teljessége a szeretet”, olvassuk a Rómaiakhoz írott levélben. (13,10)
Eltűnődöm, látva világunk feszültségeit. Mintha egy célját vesztett emberiség vergődő tagjai lennénk. A leglényegesebb kérdésre nem találunk – vagy talán nem is keresünk – választ: mi végre vagyunk a világon? Van-e egyáltalán értelme, célja az életünknek?
Vannak újkori próféták, akik szerint nemcsak a magánéletünknek, hanem a társadalmi és politikai folyamatoknak is az érzéseink adnak értelmet.
Elavultnak tűnik az a felfogás, hogy belső világunknak harmóniában kellene lenni a kozmikus renddel. Ne törődj vele, tedd, amit az érzéseid diktálnak! Szeress, és ne háborúzz! Légy független, autonóm személyiség, ne törődj szabályokkal, hagyományokkal, ne törődj mással – azt tedd, ami neked jó. Amit a szíved kíván. Bűnről szó sem lehet. Ne szóljon bele senki a személyes, belső életedbe. „Hogyha jó nektek, csináljátok! Ne hagyjátok, hogy valami pap telebeszélje a fejeteket! Ti tudjátok, mi nektek a legjobb!”
Jézus arra buzdít, hogy ha vétkezik ellenünk valaki, először négyszemközt próbáljuk a helyes útra téríteni. Az úgynevezett mai társadalom, ez a „szép, új világ” kikéri magának, hogy bárki is beleszóljon a másik életébe. Kinek-kinek szíve joga, mit tesz – a szabadságnak nincsenek korlátai.
Furcsa feszültségeket tapasztalunk. Tedd, ami neked tetszik! Az életemhez senkinek semmi köze, ne szóljon bele senki. Hogy önpusztító vagyok, alkoholfüggő, drogfüggő, másokkal nem törődő, csak önmagam érdekeit kereső, ahhoz senkinek semmi köze. Ugyanakkor kötelessége a társadalomnak biztosítani számomra az ellátást, szociális juttatásokat, mindent – de nekem jogom van úgy élni a magam életét, ahogy az nekem tetszik. Mert szabad vagyok.
Társadalomkritika: nem kevesen vannak, akik meggyőződéssel hirdetik, hogy ehhez az egyháznak semmi köze. Újra tapasztalhatjuk, egyre gyakrabban hallunk olyan hangokat, hogy a vallásszabadság tulajdonképpen a kultusz, az istentisztelet szabadsága – a templom falai között. Harminc évvel ezelőtt magam is szembesültem azzal, hogy az igaz, a jó és a szép olyan konzervatív értékek, amelyek egy idejét múlt világkép maradványai, és az iskolában nincs keresnivalója emberképnek, világképnek, világnézetnek.
Ferenc pápától idézek, az Evangélium öröme kezdetű apostoli buzdításából:
„A társadalmat elborító szekularista irányzat ellenére a közvélemény szemében a Katolikus Egyház számos országban hiteles intézmény – még ott is, ahol a kereszténység kisebbségben van –, amelyet a szolidaritás és a leginkább rászorultakkal való törődés tekintetében megbízhatónak tartanak. A Katolikus Egyház több esetben ismételten közvetítői szolgálatot vállal a békével, az egyetértéssel, a környezettel, az élet védelmével, az emberi és a polgári jogokkal kapcsolatos problémák megoldására tett kísérletekben. És milyen nagy szolgálatot tesznek a katolikus iskolák és egyetemek az egész világon! Nagyon jó, hogy ez így van. Azonban érdemes rámutatnunk, hogy amikor a közvélemény által kevésbé elfogadott kérdéseket vetünk fel, akkor azt a közjóról és az emberi személy méltóságáról vallott meggyőződésünkhöz hűségesen tesszük.” (65.)
Nem szabad azt gondolnunk, hogy nem létezik bűn. Minden, ami gátolja az életet, bűn. Minden, ami széthúzást támaszt, vétek. Igenis van bűn. Ez nem jelenti azt, hogy mindent el kell fogadnom, hogy mindenre igent kell mondanom: nagyon határozottan különbséget kell tenni jó és rossz között. És nem szabad abba az individualista tévedésbe esnünk, hogy ami nekem tetszik, az szükségképpen jó és igaz is. Alapkérdés: szolgálom-e az életet?
És szolgálom-e, erősítem-e a közösséget? Szent-e számomra az élet, a család, a barátság, a nemzet? Szent-e az élet?
Minden ember konkrét helyen, konkrét időben, konkrét közösségben él. Mi az Európai Unió tagjai vagyunk. Ezt olvasom az alapszövegben (Lisszaboni szerződés): „Az Unió tiszteletben tartja a tagállamoknak a Szerződések előtti egyenlőségét, valamint nemzeti identitását, amely elválaszthatatlan része azok alapvető politikai és alkotmányos berendezkedésének, ideértve a regionális és helyi önkormányzatokat is.” Akarunk-e, tudunk-e ezek között a keretek között hűségesek maradni hagyományainkhoz, gyökereinkhez? Vagy az evangéliumi értékeket – együtt úszva egy furcsa liberális „európai” fősodorral – semmisnek tekintjük, és hagyjuk, hogy fölfaljon bennünket egy olyan „nemzetköziség”, amely számára a manipulálható, a fogyasztó, a pillanatnak élő ember a fontos, nem pedig a közösséget megtartó hagyományok?
Régies a szöveg, de talán időszerűbb, mint valaha, amit Kölcsey Ferenc írt rokonának, Kölcsey Kálmánnak: „tudd meg: e szóban – haza, foglaltatik az emberi szeretet és óhajtás tárgyainak egész öszvessége. Oltár, atyáid által istennek építve; ház, hol az élet első örömeit ízleléd; föld, melynek gyümölcse feltáplált; szülőid, hitvesed, gyermekeid, barátid, rokonaid s polgártársaid: egyről egyig csak egészítő részei annak.” (Parainesis)
Egyetértésre van szükség, egymás elfogadására. Testvériségre van szükség, nem önző érvényesülésre. Szolidaritásra van szükség. Közös alapelvekre van szükség. Nem mindegy, tudunk-e ketten vagy hárman Krisztus nevében összegyűlni és rábízni életünket az Istenre, aki arra teremtett minket, hogy megőrizzük ezt a földet, s ha vétkeztünk, legyünk képesek bűnbánatot tartani és begyógyítani a sebeket.
Nem szabad együtt úszni az árral, s még ha nem könnyű is, kell, hogy bátorságunk legyen szembefordulni divatos ideológiákkal. Meg kell őriznünk önmagunkat. Kell, hogy tiszta világképünk legyen, amelyben helye van az Istennek, akiben mindannyian testvérek vagyunk. Aki meghallgat bennünket, ha egyetértve, testvérként tudunk hittel odafordulni Hozzá.
S ha keresztények vagyunk, nem szabad félnünk a prófétai feladattól: Őrnek állítottalak! Halld számból szavaimat és közvetítsd üzenetemet! (Ezekiel 33,7)
És bizalommal kell fogadnunk a jézusi bátorítást: Ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük. (Máté 18,20)
(K.R.)
forrás: Korzenszky Richárd OSB
