napi evangelium

Jézus egyszer lement Kafarnaumba, Galilea egyik városába, és szombaton ott tanított. Tanítása ámulatba ejtett mindenkit, mert szavának hatalma volt. Volt ott a zsinagógában egy tisztátalan lélektől megszállt ember, aki így kiáltozott: „El innen! Mi dolgunk veled, názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elveszíts minket? Tudom, ki vagy: az Isten Szentje.” Jézus ráparancsolt: „Némulj el, és menj ki belőle!” Erre az ördög a földre sújtotta az embert, és kiment belőle, anélkül, hogy bajt okozott volna neki. Csodálkozás fogta el valamennyiüket, és egymás közt ezt mondogatták: „Mi ez? Akkora hatalommal és erővel parancsol a tisztátalan lelkeknek, hogy kimennek a megszállottakból.” Ennek híre elterjedt az egész környéken.
Lk 4,31-37

Elmélkedés

Jézus tanítását, szavát naponta olvassuk, hallgatjuk. Mi a válaszunk Isten szavára? Milyen érzéseket keltenek bennünk a hallottak? Milyen cselekedetekre ösztönöz bennünket az a tanítás, amit az Úr elénk tár? Hallgathatom őt közömbösen, kételkedve vagy elutasítóan, de a hit engedelmességével is figyelhetek rá.

A mai evangéliumi rész azzal kezdődik, hogy Jézus tanít, és amit mond, ámulattal tölti el hallgatóságát. Jézus szavaiból olyan erő, olyan hatalom sugárzott, amilyennel sem korának tanítói, sem más ember nem rendelkezett. Az ószövetségi idők prófétái Isten megbízásából beszéltek, ezért amikor megkezdték tanításukat, akkor ezt mindjárt az elején közölték is a néppel. Azt hirdetik, amit Isten üzen általuk, és sosem a maguk gondolatait közlik. A rabbik, a tanítók elmondták saját véleményüket a törvényekről, de állításaikat mindig más bölcsek mondásaival igyekeztek alátámasztani.

Jézus úgy beszél, hogy nincs szüksége mások megerősítésére. Hangjából hitelesség, szavából az igazság sugárzik. Ezt a különleges erőt hamar megérzik az emberek, aminek az lesz a következménye, hogy egyre többen jönnek hozzá. Jézus szava szabadító erejű. Gyógyító szava megszabadít a betegségtől, a testi nyomorúságtól. Ellentmondást nem tűrő parancsa megszabadítja a gonosz befolyásától a megszállottakat. Megbocsátó, lelket gyógyító szava megszabadítja a bűntől a bűnösöket. Jézus szabadító szava nekem is szól.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mennyei Atyám! Adj nekem önfeláldozó, szelíd szívet, mint a te egyszülött Fiadnak. Add, hogy minden élethelyzetben ki tudjam mondani: Legyen meg a te akaratod! Jézus, köszönöm, hogy előttem jártál az úton, és megmutattad, hogyan lehet Istennek tetsző, tiszta, szent életet élni. Adj nekem erőt és alázatot az engedelmességhez! Szentlélek, jöjj, és taníts, hogy Isten dicsőségére éljek, az ő akaratát cselekedve, mindenkor hitben és alázatban. Köszönöm, Uram, irgalmadat, jóságodat. Segíts, hogy mindig felismerjem akaratodat és a te lelkületeddel szolgálhassak másoknak!

Horváth István Sándor (Ph 88)